Kiknek szól ez a kurzus?
Akik csoportokkal foglalkoznak, és szeretnék professzionális szintre emelni a facilitátori közreműködésüket, és fejleszteni kívánják az ehhez szükséges kompetenciáikat.
Mit csinál egy facilitátor?
A facilitáció olyan tevékenység, amely megkönnyíti a csoportmunkát, támogatja az eredményes együttműködést, és elősegíti a megoldások kidolgozását, minőségi döntések meghozatalát. A facilitátor meghatározott célok mentén megtervezi és levezeti a különböző csoportos munkafolyamatokat, eseményeket (pl. megbeszélés, konferencia, workshop) Semleges nézőpontból elősegíti a tiszta gondolkodást, a valódi részvételt, a bevonódást és az eredmények rögzítését.
„A facilitátor egy olyan tudatossági szintet képvisel egy csoport számára, ami elengedhetetlen, hogy időnként megjelenjen minden szervezetnél. A külső, semleges nézőpont olyan rálátást tud adni a tagok számára, amit már réges-rég elveszítettek, vagy talán sosem birtokoltak igazán. Ennek a nézőpontnak szinte megfizethetetlen a hozzáadott értéke, ha túl komplex egy helyzet, vagy ha túl hevesek, vagy talán már eléggé el is durvultak a konfliktusok a tagok között.” – idézet Wieland Veronika A facilitátor c. könyvből.
QUALIFIED FACILITATOR® MINŐSÍTÉS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI:
Az alábbiakban részletesen olvashatsz ezekről a feltételekről:
Valljuk, hogy egy szakképzett facilitátornak biztos önismereti és csoportdinamikai alapokkal, széles módszertani eszköztárral és a magabiztos megvalósításhoz gyakorlati tapasztalattal kell rendelkeznie.
A Qualified Facilitátor® képzésünk célja, hogy a szükséges facilitátori kompetenciák fejlesztésén túl a résztvevők gyakorlati tapasztalatra is szert tegyenek.
Az immáron több mint 13 képzésből álló képzéssorozatunk rugalmasan az egyéni igényekhez és lehetőségekhez szabva végezhető el.
A Qualified Facilitátor® képesítés megszerzéséhez min. 7 tréningmodulon, 4 hónapos szupervízión való részvétel, illetve a Qualified Facilitátor® vizsga sikeres teljesítése szükséges.
A min. 7 tréningmodul közül a 2 kötelező alaptréning (Facilitátori szerep; Aratás művészete) elvégzésén túl további 5 szabadon választható képzési modulon való részvétel szükséges. A 7 modulból álló képzéssorozatunk tetszőleges sorrendben végezhető el.
Ha csak egy-egy módszerre, gyakorlatra van szükséged, akkor jelentkezhetsz külön az általad választott tréningekre is.
A Qualified Facilitator® programban az alábbi képzések közül választhatsz:
KÖTELEZŐ tréningek a program során:
OPCIONÁLISAN választható tréningek (min. 5) a 2 kötelező tréning mellé:
Habár képzéseink nagyon gyakorlat-orientáltak, és a résztvevők számára aktuális helyzetre készítenek fel, mégis fontos, hogy minél több lehetőséget megragadjanak a résztvevők workshopok, megbeszélések, konferenciák levezetésével a gyakorlásra, tapasztalatszerzésre. A képzések elvégzése között javasoljuk a tanultak mielőbbi gyakorlatba ültetését.
Az online kurzusok (nem webinárok!) is beszámítanak a képzési programba. Ebben az esetben az alkalmazást, gyakorlást a megvalósított workshop forgatókönyvével és a workshopon készül fotóval kell igazolni a Qualified Facilitator® szupervízióra és vizsgára való jelentkezéskor.
Tréning kezdésének időpontja
A képzések meghirdetése és a jelentkezés is folyamatos. Bármikor regisztrálhatsz, a képzési csomagban lévő tréningeket tetszőleges sorrendben végezheted el a közzétett időpontokban.
Részvételi díj
Minden képzésre az online.facilitator.hu oldalon lévő katalógusban feltüntetett aktuális tréningdíj érvényes. Ha úgy döntesz, hogy haladsz tréningről tréningre, akkor elég az adott képzésre regisztrálnod és részt venned.
Amennyiben eltökélt szándékod a teljes Qualified Facilitator® program és a minősítés megszerzése, akkor kérlek, erre a teljes csomagra ITT regisztrálj.
A korábban, a Wieland és Wieland Kft.-nél elvégzett modulok is beszámíthatóak a Qualified Facilitator® minősítő vizsgára jelentkezéskor. A részletek pontosításához kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az online@facilitator.hu email címen.
Fizetési feltételek és részvétel
A képzés díját egy összegben, vagy modulonként az egyes tréningeket megelőzően átutalással fizetheted. Teljes program esetén az egy összegben befizető jelentkezők 10% kedvezményben részesülnek.
A tréningekre a regisztráció a részvételi díj átutalását követően válik érvényessé.
A képzés díja minden esetben tartalmazza a résztvevői anyagokat és a kávészünetekben a bekészítést. A díj az ebédet, a szupervíziót és vizsga díját nem tartalmazza.
Részvételi lehetőség az egyes modulokon
Lehetőség van a modulokon külön is részt venni. Az egyes tréningek díját a Katalógus oldalon találod.
Van lehetőség a modulokon való ismételt részvételre is. Az ismétlés napi díja 12.000 Ft + áfa (a résztvevői füzetet nem tartalmazza). Ismétlésre vonatkozó igényedet kérjük jelezd az online@facilitator.hu e-mail címen.
A vizsgára jelentkezők kitöltenek egy jelentkezési lapot, ahol részletesen leírják az általuk facilitált workshopokat, ezzel is igazolva a megszerzett tapasztalatot, gyakorlatot. Emellett az elvégzett videókurzusokon tanult módszerek alkalmazását egy megvalósított workshop forgatókönyvével és a workshopon készül fotóval igazolják a jelentkezéskor. A szupervízión és vizsgán csak azok vehetnek részt, akik fel tudnak mutatni legalább 4 workshopot az elmúlt 2 évben.
A szupervízió célja a facilitátori kompetenciák fejlesztése, mélyítése, valamint a kooperáció és a hatékonyság növelése. Elősegíti az átélt tapasztalatok, érzelmi bevonódások, egyéni “beakadások” feldolgozását és a témában való előrelépést. Egyúttal összehangolja a vizsgára jelentkezőket és szakmai együttműködéseket igyekszik kiépíteni. A szupervízió 4 hónapon keresztül zajlik egy online platformon, végül egy vizsgára felkészítő egy napos személyes szupervízióval zárul. A szupervízióra és a minősítő vizsgára jelentkezés díja 195 000 Ft + áfa (ez a képzési csomag nem tartalmazza a vizsga díját!)
A résztvevők a tudásukat és gyakorlatukat egy záróvizsgán mutatják be, ahol minden résztvevő facilitál egy 30-45 perces workshopot. A workshopon való teljesítményt értékeljük. Az erősségeket és fejlesztési javaslatokat tartalmazó összefoglalót a résztvevők írásos értékelés formájában kapják meg. A sikeres vizsgázók részletes, kompetencia alapú értékelést és Qualified Facilitator® oklevelet kapnak.
JELENTKEZÉS
A Qualified Facilitator® programra ezen a nyílt képzéseinket tartalmazó oldalon -, vagy az online@facilitator.hu e-mail címen tudsz jelentkezni. További információért keress fel bennünket a 06 20 227 2982-es számon.